Február 13-án, a premier napján tekintettem meg az idei évad talán legjobban várt musicaljét, a Hogyan tudnék élni nélküled?-et, az Erkel Színház színpadán.

Már maga a jegyvásárlás sem volt egyszerű az eseményre - december elsején, három és fél órás sorbanállás segített hozzá a vásárláshoz az Erkel Színház előtt; a hidegben. A dolgozók nagyon kedvesek voltak, a sorbanállóknak ugyanis forró teát hoztak ki, odabent, a jegyvásárlás után pedig mini sajtos-tejfölös lángost lehetett enni.

A bemutató nem okozott csalódást, sőt, még jobb volt, mint amire számítottam. Olyan elképesztő megoldásokat, elemeket láthatunk az előadásban, melyek némelyike egyenesen meghökkentő, s melyek miatt egy nagyszabású showműsorrá válik az előadás. - ami egyáltalán nem baj, mert ez kifejezetten jól áll a Hogyan tudnék élni nélkülednek. 

A történet megegyezik a filmmel - a jelenben egy naplót elolvasva felelevenedik a múlt, egy nyári, soha el nem múló szerelem története. A prózai szövegek sokszor egyeznek meg szó szerint a filmmel, de van, ahol megváltoztatták. A dalok tekintetében mindent megtalálunk a musicalben, amit a filmben, de ezek mellett más Demjén-dalok is kerültek be, illetve a meglévőek is több esetben kaptak új szöveggel ellátott reprízeket. 

A díszlet gyönyörű - nagyon ötletes, nagyon komplex, nagyon látványos és nagyon nagyszabású. Épp úgy, mint a koreográfiák. Nagyon bonyolultak és éppen ezért látványosak, sokat dobnak a színpadképen, főleg, hogy tökéletesen össze vannak hangolva a tánckarok és az ensemble.

Az előadás abszolút legjobb része a rendezői megoldások. Rögvest a múltbéli részeknek viszonylag az elején, mikor Esztert eltalálja egy labda, akkor egy hatalmas nagy focilabdát engednek le az erkélyen, és onnantól a nézőknek kell "elnavigálni" a labdát a színpadig. Zseniális. Szintén a múltban játszódó résznél, mikor először érkezik meg a Kuplung együttes, akkor valami zseniális megoldást alkalmaznak. A színpad elé egy hatalmas vetítővászon ereszkedik le és élőképet mutatnak - azt, ahogyan élőben bevonul a Kuplung együttes a színházba, miközben Demjén "Fújom a dalt" című szerzeményét éneklik. Nagyon meghökkentő, nagyon merész megoldás és mégis kiválóan működik. Minden apró részlet kitűnően a helyén van, a bevonulás közbeni koreográfia is tökéletesen ki van dolgozva. Éppen ezért itt megemlíteném Túri Lajos Pétert, a darab koreográfusát, mert csodálatos munkát végzett, minden mozzanat tökéletes komponálás eredménye. Szintén elképesztő megoldásokat láthatunk a Balatonban úszós, vagy éppen a csónakos jelenet során. A színészek "lebegnek" a Balatonban, azaz a színpadon: elemelkednek a talajtól, dróthuzal segítségével. Nagyon látványos, profi "mutatvány". Az a jelenet is kiválóan lett megalkotva, amikor Csabi (Kirády Marcell) leesik a padról. Ő is "lebegve" teszi ezt meg, s az egész színpad olyanná válik, mintha lassított felvételt látnánk, s ilyen tempóban érkezik meg a földre a színész. Hasonlóan megnevetteti a közönséget az a rész, amikor Gergő (Ember Márk) ruhákat csen el a szárítókötélről. Egy flamingós, felfújhatós úszógumit húz magára, s a Hattyúk tava zenéjére lépked oda a szárítókötélhez. Autók is vannak a színpadon - méghozzá egészen élethű járművek, melyeknél ráadásul még a filmbeli rendszám pontosságára is figyeltek.

A bámulatos megoldások után térjünk át a dalokra - melyekben bővelkedik a musical. Demjén Ferenc megannyi ikonikus slágerét hallhatjuk; még többet is, mint amennyit a filmváltozatban. Rögtön a nyitány hatalmas energiabomba, ahogyan a sötétségből egyszerre csak világosság lesz, elénk tárul a színpadi kavalkád, Csobot Adél (aki Major Lilit játsza, s akinek hangja nagyon jó választás volt erre a szerepre) pedig rázendít a "Sajtból van a Hold" kezdő soraira. Azt gondolom, hogy hidegrázós élmény, főleg azoknak, akik ismerik az eredeti verziót. (Márpedig - ki ne ismerné?) További zseniális jelenet a "Fekszem az ágyon", amellyel 1994-be váltunk át, és amely egy csodálatosan megkomponált jelenet - én egészen meglepődtem, hogy a Bettit játszó Kovács Harmat szinte tökéletesen tudott énekelni úgy, hogy közben trambulinozott. A dal alatt igazi '90-es évekbeli balatoni forgatagot kapunk, ami előre megteremti a múltban játszódó részek hangulatát. A "Szabadság vándorai", azaz az előadásbéli Kuplung koncert dala is nagyon jó, főleg, hogy előtte világítós karkötőket osztanak ki a TELJES közönségnek, hogy mindenki azzal csápoljon. A dal végén, mely egyben az első felvonás fináléja is, egy időre minden lámpa lekapcsolódik, és lehet látni a teljes nézőteret betöltő, mindenféle színű pálcákat. Fenomenális élmény. Másik kedvenc dal az "El kell hogy engedj volt", ez is nagyon jól össze lett rakva.

A színészeken látszott, hogy mindannyian teljes erőbedobással játszottak. Ember Márk játszotta a férfi főszerepet, a nála megszokott bravúrral, a női főszerepet pedig Törőcsik Franciska - akinek játéka és hangja néha nem nyerte el a tetszésemet a filmben, itt viszont annál jobban tetszett, egészen csodálatos volt a színházat betöltő hangja, a játéka. Nagy meglepetésként ért. A további főszereplők is mindannyian nagyon jók voltak - Kirády Marcell tökéletesen hozta a naiv, néha ügyetlen karaktert, Tóth Angelika pedig a szenvedélyes, merész nőt, Katát. Nagyon meglepő volt még Marics Peti is, szerintem ő is nagyon jól játszott, annak ellenére, hogy nem kifejezetten színész. A többi szereplő, Brasch Bence, Szabó P. Szilveszter is nagyon jók voltak, bár ez utóbbi esetben nagyon sajnáltam, hogy nem kapott nagyobb szerepet, annak nagyon örültem volna. 

Az este másik meglepetése, fenomenális pillanata a "Jégszív" volt, a jelenkori Gergő, azaz Feke Pál előadásában. Hangja az egész termet megtöltötte, mely néha meglepően hasonlított Ember Márkéra. Nem csoda, hogy nagy ovációt kapott a dal. Az előadás végét tökéletesen zárja a Lepihenni melletted című dal, melyet hosszú finálé, tapsrend, ováció zár.

Csodálatos este volt, bármikor meg tudnám nézni újra. Ajánlom az előadást mindenkinek, aki egy könnyed kikapcsolódásra, valódi nagyszabású showműsorra vágyik, garantáltan jókedvre deríti az embert. A Demjén-slágerek pedig csak hab a tortán. Jegyet ugyan nehéz rá szerezni, de bizony megéri!

Értékelés: 10/9

Február ötödikén volt a Magyar Színház legújabb előadásának, az Indul a bakterház színpadi változatának a főpróbája.

Elöljáróban fontosnak tartanám leszögezni, hogy nem láttam a kultikus filmet, így az ajánló ettől szubjektív.

A színészek mindannyian kiválóak. Kezdve a Bendegúzt alakító gyermekszínésszel, aki ízesen, tájszólással hozza a karaktert - folytatva a bakteren, azaz Csankó Zoltánon át Mészáros Árpád Zsoltig, azaz Patásig, vagy a Banyáig, Kubik Annáig - mindannyian kiválóak, van, aki mintha erre a szerepre született volna. 

Az előadás hemzseg a poénoktól. Rengeteget lehet rajta nevetni annak ellenére, hogy néha a már-már fárasztónak mondható humor is előfordul benne - legalábbis én így éreztem. Aki viszont kedveli az eredeti filmet, netán regényt, az biztosan nagyon fogja élvezni az előadást, nem fog csalódni.

A díszlet nagyon jó, látványos: a színpad szélét kukoricacsuhé borítja. Az első jelenetek alatt háttér van a színészek mögött, majd Bendegúz bakterhez szegődése után már a bakterház áll a középpontban. Igazi kis vidéki parasztkunyhó, nagyon hangulatos volt már első ránézésre is. A vonat külön ötletes, külön humoros - mikor jött a "8:20-as személy", mindig nevetésben tört ki a közönség. A ház felett, egy modellvasúti sín van, azon megy át néha a kisvonat.

Bendegúz poénjain, a Banya zsörtölődésén mindig lehet nevetni, a Bakter pedig általában kiáll a gyermek mellet, aki igen jóban lesz a helyi piócással (Viczián Ottó), aki szintén egy zseniális karakter. Az előadás csúcspontját aztán a Patás esküvőjén érjük el, ahol feleségül veszi a Csámpás Rozit, akit a bakter is kinézett magának. Megérkezik a vőfély (Csikós Máté), akire kezdetben senki sem figyel, többször is meg kell ismételnie a verset, mire figyelni kezdenek rá. Utána persze a zenekar is megérkezik, húzzák kifulladásig. Az előadás vége aztán az lesz, hogy az egész bakterház "megindul" - azaz teljesen összedől. 

Az Indul a bakterház tehát egy igazi klasszikus hű és látványos, profi adaptációja Eperjes Károly rendezésében, mely garantál két és fél óra szórakozást a hasonló humor kedvelőinek, az eredeti mű, avagy a film kedvelőinek.

December 27-én jártam utoljára színházban a 2025-ös évben. A Kőműves Kelement láthattam, amely vendégprodukcióként fut az Eiffel Műhelyházban. Korábban még nem voltam itt, az Opera kamaraszínházában, s ezért maga a helyszín is újdonságként hatott. Az épület a MÁV egykori Északi Járműjavítójából lett kialakítva, s ennek emlékére egy gőzmozdony is ki van állítva a hatalmas előcsarnokban. Igazán hangulatos!

Maga a nézőtér nagyon jó, nagyon nagy lejtésű, kiválóan lehetett látni. Az előadást korábban sokan méltatták, mikor bemutatták az újféle, Alföldi Róbert rendezésében készült változatot. 

A rendezés számomra nagyon meglepő volt, már rögtön a nyitány is: az eredetileg kőművesekről szóló történetet áthelyezték, méghozzá az öltönyös üzletemberek világába. Az így kicsit elvont változat a laptop előtt ülő Stohl Andrással - Kelemen kőművessel - és az őt körülvevő üzletemberekkel nyit. A dalokkal nincs probléma, ma is kiválóak a Szörényi-Bródy-rockballada dalai, szövegei. A koreográfiák nagyon különlegesek, bonyolultak és rockhoz hűen pörgősek, látványosak. A színészeknek bizony nincs egyszerű dolga, pedig kiválóak. A két főszerepet, Kelement és Boldizsárt Stohl András és Medveczky Balázs alakítja, úgy gondolom, hogy nagyon jól, szinte tökéletesek a saját szerepeikre. Boldizsár kettőssége, nyerssége és Kelemen vívódása tökéletesen átjön az alakításokból. 

A színpadkép a legtöbb esetben egyszerű, nem dolgoznak nagy díszletekkel. Ez az egyik előnye, nem is kellenek a nagy díszletelemek, hiszen így sokkal inkább a szövegekre, a történetre tud koncentrálni a néző. Szükség is van a koncentrációra a történet megértéséhez, valamint sok elgondolkodtató rész van benne, ahol a néző gondolkodásmódjára vannak bízva az előadásbéli események. Megismerhetjük belőle napjaink világát, mely érdekes párhuzamot von az egykor Déva várát felépítő kőművesekkel. Megismerjük az emberi butaság határait, vagyis, ha pontosabban fogalmazunk, éppen annak határtalanságát: hiszen befalaznak egy asszonyt, hogy munkájuk sikerüljön. A lélektani folyamatot is végignézhetjük, hogy hogyan jutnak egyezségre a kőművesek, hogy mekkora ellentétek bontakoznak ki közöttük, s hogy sokaknak mekkora dilemmát okoz az egyezség elfogadása, avagy elutasítása. A darab - dramaturgiailag - talán legpontosabb, legkiválóbb része a vége; amikor a főszereplő Kelemen egyszer csak elkezdi énekelni a rockballada egyik talán legismertebb dalát, mely gyakorlatilag maga az eredeti ballada zenés feldolgozása. Ezzel gyakorlatilag nyugtázza, utólag elmeséli a történéseket. Hogy a drámai hatás fokozódjon, a végszóra lekapcsolnak a lámpák, s teljes sötétségbe borul minden. A tapsig várni is kellett azok újra felkapcsolásáig - a hirtelen ingerek és a sokkhatás miatt a nézők java részének ideje sem volt felocsúdni abból a kicsivel több mint egy órányi kemény társadalomkritikából. 

A Kőműves Kelement azoknak ajánlom, akik szeretik, ha egy előadás elgondolkodtatja őket; ám a rock és a zene szeretete is szükséges az élményhez.

December negyedikén láthattam a Magyar Színház új előadásának, a "Keménykalap és krumpliorr"-nak a főpróbáját.

A színház profiljába kiválóan illeszkedik a darab, hiszen gyermekdarabról van szó, mely a színház nagy létszámú gyermektársulatát is alkalmazza. A másik ok pedig a darab magyarsága: elvégre Csukás István klasszikus történetéről beszélünk, melyből 1978-ban kult-vígjáték is készült. 

Az előadás nagyon lendületes, mondhatni gyors lefolyású - legalábbis én így érzékeltem -. A vadliba őrs egyik tagja, Péterke (az őrs egyetlen leány tagja) lebetegszik, s ezért a többi gyermek összefog, hogy Péterkének cirkuszt szervezzenek. Ezt azonban jóidőre akadályozza egy bűntény, melyről a gyerekek véletlenül hallanak: elraboltak több állatot is az állatkertből; legutóbb a majmokból vittek el az ádáz tolvajok. Ennek az ügynek a felderítésére vállalkoznak a "vadlibák". 

Az előadás nagyon jó karakterekkel dolgozik. Elég csak Lópici Gáspárt említenem, aki szinte "hátán" viszi az egészet - a humort egész biztos. Ő egy plakátragasztó, akivel interjút készítenek a gyerekek, hogy addig is lefoglalják, s elcsenhessenek néhány plakátot. Lópici ettől persze teljesen belelkesül, s onnantól kezdve minduntalan az interjú adásba kerüléséről érdeklődik. A másik visszatérő motívuma az, amikor a munkájáról beszél. Hiszen ő "az utca hírmondója" - ahogyan azt egy fülbemászó dalban is énekli. Szatmári Attila kiválóan alakítja a kissé félnótás alakot; az pedig, ahogyan lelkesen a plakátragasztásról beszél, egyszerűen fenomenális. Úgy gondolom, a legjobb választás volt erre a szerepre. 

Szintén nagyon meghatározó karakter a szerencsétlen fagylaltos - Bagaméri - akit talán be sem kell mutatnom: egyik mondata annyira ikonikussá vált, hogy talán minden magyar ismeri. ("Itt van, megjött Bagaméri, a fagylaltját maga méri!") Ő maga is nyomozásba kezd, s végül egyfajta versengés alakul ki, hogy ki találja meg elsőként az eltűnt állatokat. Őt Csankó Zoltán játssza.

Szintén kiemelendő Viczián Ottó szelíd karaktere, aki nagyon sokat segít a gyerekeknek a nyomozás alatt, és akivel véletlenül találkozik az egyikük.

A díszlet nagyon kreatív, engem azonnal "megvett kilóra" a lakótelep kialakítása, igazi szocializmus életérzést hoz magával mind a panelházak kinézete, mind a játszótér elemei. Az állatkertet is nagyon jól megépítették a forgószínpad túlsó felén, külön tetszett, hogy az állatokat videón mutatták, ugyanis a ketrec mögött televíziók voltak. Az üzlet (avagy néha lakás) egyszerűbb díszletet kapott, mégis megkapó - kifejezetten akkor tetszett, amikor zöldségesbolt volt, és roskadásig voltak a pultok zöldséggel-gyümölccsel, ez nagyon sokat dobott az összképen. 

A dalok - melyekből van néhány - mind egyszerűek, fülbemászóak, és kivétel nélkül mindet jó színészek éneklik. A kedvencem persze Lópici Gáspár dala, valamint a "Keménykalap, krumpliorr" kezdetű nóta. Ezek napokkal az előadás után is vissza-visszatértek, főleg ezutóbbi, melynek egyszerű dallama nagyon könnyen megmarad az emberben. 

A történet végén szerencsére megoldódik a rejtély és sikerül a cirkuszt is megszervezni, amit olyan sokáig terveztek a gyerekek. Itt végül összegyűlik a szereplők java, hogy mind megnézhessék az előadást. 

A Keménykalap és krumpliorr egy fergeteges, vicces, fordulatos gyermekmese, mély tanulsággal, érzelmekkel, nemcsak gyerekeknek. 

Szívből ajánlom hát mindenkinek - legyen szó gyermekről, fiatalról, gyermeklelkű (vagy nem) felnőttről, idősről, nosztalgiázóról. Mert a Keménykalap és krumpliorr csaknem minden korosztálynak kitűnő szórakozás.

Értékelés: 10/7

Elképesztő, szenzációs csoda! - talán ezek voltak a legelső gondolataim, ahogyan véget ért az Apácashow című előadás, melyet a premierhétvégén néztem meg az Erkel Színházban. Egyszerűen zseniális! Nincsenek rá szavak!

A filmet persze sokszor láttam már korábban, így akarva-akaratlanul is ahhoz mértem az előadást. És még így is lenyűgözött.

Kezdjük azzal, hogy még mindig nagyon tetszik az Erkelben, hogy minden előadás előtt színészek köszöntik a nézőket. Nagyon jó kezdeményezés, remélem a következő évadokban is megtartják ezt a jó szokásukat!

Az Apácashow története egyezik a filmmel. Adott egy kicsapongó bárénekesnő, Deloris van Cartier, aki szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. Emiatt a rendőrség elbújtatja őt, méghozzá egy olyan helyen, ahová Deloris semmilyen körülmények közt se vágyna: egy apácazárdába. Az elején ellenáll, elégedetlen, azonban lassan mégis beilleszkedik, s a kórus vezetője lesz. A végén már akkora hírnévre tesznek szert, hogy maga a pápa is meglátogatja a zárdát. Delorist éppen a fellépés előestéjén viszik el búvóhelyéről, aki végül azonban visszatér az előadás okán. 

Úgy gondolom, ez a musical az Erkel egyik legnagyobb szabású idei bemutatója. Rengeteg kreatív megoldást láthatunk: gyönyörű, grandiózus díszlet (melynek alapja egy hatalmas diszkógömb), elképesztő jelmezek. A jelmezek tekintetében meglepő volt, hogy az apácák ruháin némely jelenetben az Erkel színház szív jelképe volt látható, azonban többször is klasszikus apáca ruhát viseltek a szereplők - ezek az apró változtatások igazán feldobták a színpadi kavalkádot.

A színészek a tőlük megszokott profizmussal "hozták a formájukat". Peller Anna (Deloris van Cartier) lehengerlő játéka, erős, hatalmas teret betöltő hangja, lenyűgöző jelenléte kimagasló. Szintén leuralja a színpadot Auksz Éva is - hiába kapott most kis szerepet. További kedvencem volt a Mary Robert nővért alakító Kovács Gyopár, aki egészen olyan volt, mintha csak a filmből lépett volna elő. Szintén nagyon jól játszotta a hatalommal rendelkező, paracsoló, határozott zárdafőnöknő szerepét Básti Juli - egészen kiváló alakítást nyújtott. Rajtuk kívül kiemelném még O'hara atyát is, akit nagy beleéléssel Járai Máté alakított, vagy az Eddiet alakító Feke Pált, illetve Mary Theresa nővért, azaz Papadimitriu Athinat.

Brasch Bence bűnözője nagyon hiteles, valóban könyörtelen maffiavezér, a rendezés pedig több helyütt "bátor", igazán izgalmassá teszi a leszámolások részleteit.

A zenék is tökéletesek voltak, egytől-egyig. Személyes kedvencem a "Take me to heaven" lefordított változata, illetve természetesen a finálé záródala. Azt gondoltam, hiányozni fog a filmből ismert, ikonikussá vált "I will follow him", azonban azt kell hogy mondjam, ez a zseniális musical minden téren kárpótolt annak a hiányáért. 

Az abszolút legjobb rész, az energikusság csúcspontja maga a finálé volt. Valami elképesztő! Nemcsak a tapsrend alatt teljes kórusban előadott dal, de maga a koncepció is. A színpad megtelt, a nézőtérre pedig hatalmas konfettiesőt lőttek ki. Lent is és fent is. Szinte áthatolhatatlan piros konfettieső hullott percekig. Egyszerűen frenetikus volt. 

Szívből ajánlom az Apácashowt bárkinek, aki jobb kedvre szeretne derülni, aki egy vidám, könnyed előadásra vágyik. Bármikor jólesik egy ehhez fogható erős hangulatú musical, bármilyen korosztálynak. Számomra biztosan többszörnézős!

Az Újszínház tartja évek óta nagy sikerrel műsoron a Wass Albert azonos című regényéből készült "A funtineli boszorkány"-t. November kilencedikén délután tekintettem meg.

Nagyon elgondolkodtató előadás, melynek hangulata "ráül" az emberre, s egy jódarabig nem múlik el.

Hogy jó-e, azt nehéz lenne megmondani. A maga nemében jó - ugyanakkor hagy némi hiányérzetet az emberben az előadás, s vannak jelenetek, melyek kifejezetten nem sikerültek jól.

Persze lehet, hogy a regény ismeretében más véleménnyel van róla az ember; töredelmesen bevallom, hogy ugyan régóta a könyvespolcomon várakozik a mű, még nem olvastam el. Így az ajánló teljesen szubjektív.

Kezdjük a színészekkel - akik többsége nagyon jól játsza a karaktert, amit játszania kell. Az persze más kérdés, hogy egy-egy karakter mennyire jó, a színművész csak a számára megírt szerepet adja elő. S az előadás majdnem minden esetben jó volt. 

A főszereplőt, Nucát játszó színész, Pikali Gerda hozza legjobban szerepét. A másik főszerepet, a szinte mindvégig színen lévő misztikus cigányasszony szerepét Timkó Eszter játsza, ő is kiváló. 

Maga a történet nem túl bonyolult, s szépségét mégis ez adja - emberi sorsok küzdelme, a jó és a rossz szembenállása, a világ egyre jobban terjedő elérzéketlenülése. 

A díszlet egyszerű. Néhány háttér, pár fa, s viszonylag keveset mozgatott díszletelemek. Ám úgy gondolom, mégis tökéletesen megteremtették az erdélyi vidék hangulatát, másra nem is volt szükség. 

Erről az előadásról úgy gondolom, hogy többet talán nem is tudnék írni. Hiszen szavakkal nehéz kifejezni. Az biztos, hogy napokkal - sőt - hetekkel utána is eszembe jut a hangulata. Éppen ezért ajánlom hát megtekintésre azoknak, akik szeretnek egy-egy előadás után alaposan elgondolkodni a látottakon.

Hosszú ideje nézegettem már a SIX című koncertmusicalt, míg végül novemberben eljutottam rá. 

A műfajmeghatározás, mely a színlapon is szerepel, igen pontos: ez egy koncertmusical. Egyáltalán nem egy hagyományos értelemben vett előadás, így beülve rá ne is erre számítsunk. Úgy ugyanis előfordulhat, hogy csalódni fogunk benne. 

A díszlet minimalista, úgy igazán nincs is. A háttérbe való kivetítés azonban jó megoldás volt. Külön ötletes, hogy a zenekar itt hátul, kétszintes emelvényen játszik. Ha már kivetítés: a fények is rendben voltak, igazi koncertes hangulattal töltötték meg a Madách Színházat.

A történetről szándékosan nem szólok - mondhatjuk úgy is, hogy egyáltalán nem volt ilyen. Az alapfelállás persze ismert - egy férfi, egy király; jelen esetben VIII. Henrik, és hat feleség. Hat tragikus sorsú feleség, akik közül több kivégzésben lelte a halálát. A sztori szerint ez a hat feleség éled fel, egy koncert formájában. Az este során versengeni kezdenek, melyikük is volt a legjobb feleség, melyiküknek volt része a legnagyobb szenvedésben. Közben persze nem mulasztják el VIII. Henrik szidását, "szapulását."

A színészek mindent beleadtak, ez látszott. S nem is akármilyen színészek, a maguk módján mindannyian kiválóak voltak. Nekem személyes kedvencem Peller Anna volt, akinek lendülete, erős hangja és sajátos karaktere egyértelműen az egyik legjobb volt a SIX-ből. Szintén nagyon jól hozza a szerepét Hien, akin keresztül egy egész más exfeleséget ismerhetünk meg. A Boleyn Annát játszó Magyar Krisztina is nagyon jól játszotta a lefejezésre jutó, kissé esetlen csábítót. A többi szereplőt Gallusz Nikolett, Kardffy Aisha és Baranyai Annamária játszották. 

A SIX a maga nemében egyáltalán nem rossz, jó hangulatot ad, igazi "energiabomba", s élvezni is lehet, ha az ember nem klasszikus musicalre számít. Néhány szóban talán úgy lehet megfogalmazni, hogy egy pörgős, látványos, nagyszabású feminista popkoncertet láthatunk, ha jegyet váltunk rá.

Éppen ezért a modern pop rajongóinak tudom ajánlani.

Október 10-én, egy igazi őszies hangulatú péntek estén volt szerencsém megtekinteni a 2:22 című színdarabot a Centrál Színház előadásában. 

A darab röviden arról szól, hogy egy pár új otthonba költözik, melynek régi tulajdonosa meghalt. A férj elutazik üzleti ügyekben, s aznapra, mikor hazaér, vacsorára hívják egy ismerősüket és a párját. A feleség a vacsoránál kitálal. Elmeséli, hogy napok óta paranormális jelenségeket észlel a régi házban. Babafigyelőn hallatszódó lépések, váratlanul lekapcsolódó lámpák, járkálás a szobában, síró férfialak... A nő (Szász Júlia) férje (Lengyel Tamás) persze teljes mértékben szkeptikus, mindenre a tudományos magyarázatot keresi, egyáltalán nem hisz a feleségének. Aki elsőként hisz neki, az a vendéggel, Laurennel (Ágoston Katalin) érkező férfi, Ben (Mészáros András), hiszen neki korábban is volt már hasonló élménye. 

Végül elhatározzák, hogy az ominózus időpontig, amikor az észlelés mindig megesett, virrasztani fognak. Így ébren maradnak 2:22-ig. Az este nem telik eseménytelenül. Hirtelen a fürdőbe kerülő, higítóba áztatott játékmaci, veszekedések, régi történetek felszínre kerülése. Aztán az jelent előrelépést, mikor szeánszt rögtönöznek, s közben a lámpák villogni kezdenek, az asztal pedig a kérdések hatására többször megmozdul.

A díszlet egyszerűen zseniális - nagyon hangulatos régi, mégis felújított/felújításra váró konyhabelsőt kapunk. Egy csigalépcsővel, mely az emeletre vezet, egy ajtóval a fürdőszobába és egy udvarra vezető ajtóval, amely csak belülről nyitható.

A szeánszos, asztaltáncoltatós jelenet is nagyon kreatív, nagyon hatásos, ahogyan az asztal magától mozog, illetve ennél a résznél egy kis pirotechnikát is kapunk, mely még tovább emeli a hangulatot.

Nagyon tetszett az előadás tagoltsága, hogy olykor lement a függöny rövid időre, s ezt mindig egy hangulatfokozó hangeffektus előzte meg, ami szintén megrémíti a nézőt. 

Az időérzéke sem veszik el az embernek: központi elem egy digitális óra, mely mindig jól látszik, s mely az aktuális időt mutatja. Követhetjük innen, hogy mikor is érünk el kettő óra huszonkét perchez, mely a tetőpont lesz.

A végén hatalmas csavar, nagy fordulat sokkolja a nézőt, melyből felocsúdni is nagyon nehéz. A függöny legördülése után csend volt, hiszen szinte "sokkoló" az előadás végén lévő fordulat, főleg, hogy egy részét talán észre sem veszi a néző. A pillanatnyi döbbenetet aztán eloszlatja a tapsrend, mely hosszú volt, hiszen nagyon jó előadást láthattunk a Centrál színpadán. 

A darabot horrorok, thrillerek, paranormális jelenségek kedvelőinek ajánlom.

Értékelés: 10/8

Október másodikán tekinthettem meg a Magyar Színház legújabb bemutatójának főpróbáját.

Azt kell hogy mondjam, az idei évben (legalábbis személyes kedvencemet leszámítva) nem láttam ennél jobb előadást! Minden benne volt, ami csak kellett! Lássuk hát, pontosan mik!

Az első felvonás az idős, elszegényedő Fedák Sárit mutatja be elsőként, aki egy alig fűtött, egyszerű, vidéki házikóban él hű komornájával, Margittal. Emellett rengeteg múltbéli jelenetet láthatunk. Emlékek Fedák Sári legfontosabb szerepeiből, ifjúkorából, s megnézhetjük, hogyan ismerkedett meg Molnár Ferenccel, belepillanthatunk viharos, zavaros kapcsolatukba. Az első felvonás végén azt is láthatjuk, ahogyan Molnár részegen vezeti a színészlegendát az oltár elé. 

Közben a jelenben az idős színész hosszú évek után való visszatérésére készül. Címszerepet kapott! A fordulópont egy AVH-s tiszt látogatása, aki rajongóként mutatja be magát, ám olyan információkat is tud az idősekről, amiket nem tudhatna, s ügyes faggatózó kérdéseket tesz fel.

A darab egyik legnagyobb pozitívuma, hogy történelmileg hű, és látszik is rajta ez a hűségre való törekedés. Mikor a fiatal Fedákot játszó Kiss Anna Gizella énekli például a "Én vagyok a Fedák Sári szobalánya" című dalt, egészen jól hallható, hogy a színésznő mindent megtesz annak érdekében, hogy még a kiejtése, a lendülete is épp olyan legyen, mint az egykor színészlegendáé.  

Főként a fiatalkori visszaidézésekben hallhatunk híres operett dallamokat, mint a Hajmási Péter, Hajmási Pál, de egyéb korabeli slágerek is felcsendülnek, mint a "Stux maga vérbeli párizsi lett" vagy a "Legyen a Horváth-kertben Budán..." kezdetű zene. Az egyik személyes kedvencem az volt, mikor a háború borzalmai közt, fegyverropogással kísérve énekelték a "Valahol tetőled távol"-t. Nagyon megható jelenet volt.

Hogy a zenei betétek után a díszletről is essen néhány szó: nagyon jó megoldások voltak, a darab alapját lényegében egy nagy, forgatható díszletelem adta, melyben Fedák időskori otthona, színházi kulisszák, s tárgyalóterem is megjelent. Emellett persze sok jó megoldás volt még: a háttér egy színház emberekkel teli nézőtere volt. Egyéb jó megoldások is voltak. Volt, hogy a plafonról tollak hullotak, vagy éppen konfettik - pezsgő gyanánt. 

A katarzishoz a második felvonásban érünk el. Miután az első részben megkedveltük a színésznőt, a második félben láthatjuk azt a kegyetlen - koncepciós - pert, melynek keretében elítélték őt. A kegyetlenséget az adta, hogy Fedák ellen olyanok tanúskodtak hamisan, akiket ő a barátjának tartott; akikben egykor megbízott... Bizony az is meglátszik, hogy sokszor előre betanult szöveget mondanak fel a tanúk, s ha elakadnának a bírák segítenek nekik. A bírákat egyébként Csankó Zoltán és Rancsó Dezső alakítják, kiválóan, könyörtelenül, megvesztegethetetlenül. Végül érkezik két tanú, akiket nem az ügyészség rendelt be, hanem az ügyvéd kívánja felszólalásukat. Ők próbálnak minden megtenni Fedák Sáriért. Ilyen volt Básti Lajos, azaz Viczián Ottó akinek kitűnő orgánuma tökéletesen hozta a meghatódott, dühös embert, aki mindent próbál megtenni egykori barátjáért. Sajnos neki sem sikerül. Fedákot egy időre börtönbüntetésre ítélték, a színjátszástól pedig eltiltották. Ezért is probléma, amikor idősen, a jelenben elvállalta A nagymama címszerepét. Ezért vizsgálódott az AVH.

A színpadon egy kiszolgáltatott, kétségbeesett nőt láthatunk, aki bárhogyan is próbálkozik, bármit is mond - nem tud mit tenni. Mert az ítélet már előre meg volt írva. Nagyon bízott magában, hisz a tárgyalásra is színésznőként vonult be, úgy hitte megingathatatlan a becsülete. S lám, mégis találtak rajta fogást. Még ha az egy a rádióban eredeti szöveggel elénekelt közismert ima is. 

A darab vége aztán maga az érzelmi sokk, a "vihar" vége. Fedák Sári az ÁVÓs tiszt távozása után meghal. Ezzel zárul le a történet. S utána sorban jönnek elő a darab szereplői: Mindegyikük egy-egy képet hoz kezében, s egyesével, részletekben elmesélik a halál körülményeit, valamint azt, hogy temetése hogyan zajlott. A komorna, Kerék Margit (akit zseniálisan, hitelesen Soltész Bözse játsza) az örökölt pénzét sírkőre költötte. Amint az elkészült, ő is elhunyt. 

A végén, amikor ezeket a morzsákat megtudhatjuk, rengetegen zsebkendőért nyúltak. Nem is csodálom - valóban igazi érzelmi sokk volt ez a pillanat az addig uralkodó zavar után. Azt is megtudhatjuk, hogy éppúgy, mint az előadásokra, amikben játszott, a tárgyalására is "Minden jegy elkelt". (Innen a színmű alcíme.)

A darab végén hosszú, vastapsos ovációra kell számítani. Nem is hiába: csodálatos, zseniális előadás.

Kiss Anna Gizella is hűen hozza a neki szánt karaktert, Fedák Sárit fiatalon. Igazi kicsapongó életet élő, életvidám, sikerekben dúskáló fiatal hölgyet ismerhetünk meg az ő előadásában, akinek nem mellesleg énekhangja is nagyon jó, ezt pedig van is módunk hallani a sok dalbetétben.

Igazi érzelmi zivatar a Fedák Sári-ügy. A végére szinte biztos, hogy szem nem marad szárazon. S gondolkodásból is jut bőven az előadás utánra, hiszen egy ilyen erős érzelmi hullámot csakis így tud az ember feldolgozni. Ha elmélkedik rajta. Átgondolja az ember kiszolgáltatottságát. Átgondolja, hogy sok helyzetben mennyire nem lehet semmit tenni az ellen, mennyire nehéz is kiállni magunkért, ha ezt nem engedik meg. 

Úgy gondolom, a Fedák Sári-ügy felkerül kedvenceim listájára. Szívből ajánlom mindenkinek!

Értékelés: 10/10

Szeptember 28-án egy régóta várt színdarabra juthattam el az egyik kedvenc színházamba, a Karinthy Színházba. Ez a Nagymester. A darab leginkább főszereplője miatt nevezetes: Ő ugyanis Bodrogi Gyula! 

Már az is hangulatos, ahogyan az ember belép az apró, ám annál otthonosabb nézőtérre. Darvas Ferenc, a darab zeneszerzője ugyanis az erkélyen már ekkor élő zenét szolgáltat - zongorán. A darab alatt is az ő aláfestőzenéje szól, mely egyszerűen csodálatos; nagyon jó hangulatot kölcsönöz az előadásnak.

A darabban egy ifjú munkakereső (Karácsony Gergely) végre munkára akad, mely nagyon jónak ígérkezik, ám hamar kiderül, hogy a munkaadó - Adél (Balázs Andrea) - annál szigorúbb. Nagyon nehéz neki megfelelni, mely persze nem sikerül a fiatalnak, aki közben halálosan beleszeret Katóba (Kovács-Vecei Fanni), a boltoskocsmárosba. Hamarosan megismeri a ház urát is, akit Bodrogi Gyula alakít. Az ifjú sokat beszélget vele (némi sajtért cserébe), s több ízben leckét is vesz tőle. Mígnem kiderül, hogy az öregúr a korábbi színészlegenda, Báthory Öcsi.

A darab egyszerűen csodálatos, s nem titkolt célja az, hogy láthassuk Bodrogit a színpadon. A színészlegenda (nemcsak a szerepében!) többször énekel is, egy ízben pedig feláll a tolószékből, amelyben játszik, és még táncol is.

A közönségen is látszik, hogy szeretik ezt a darabot, és mélységesen tisztelik Bodrogit: többször is nyíltszíni taps hallható, mely musicaleknél megszokott, de prózában csak ritkán találkoztam eddig vele. Ez is a tiszteletet mutatja, amit a közönség átad neki.

Nem mehetünk el szó nélkül a többi színész mellett sem. Karácsony Gergely kiválóan hozza az esetlen, mégis rátermett, dadogással küzdő fiatalt, Balázs Andrea a színész szigorú lányát, akinek szíve mégis képes a megenyhülésre, Kovács-Vecei Fanni pedig a mondjuk úgy "univerzális" boltost-kocsmárost. 

A díszlet egyszerű, mégis minden megvan benne, ami ehhez a darabhoz kell: szoba, udvar, könyvtár, előtér, üzlethelyiség. Forgószínpados megoldással találkozhatunk, mely segít kihasználni a rendelkezésre álló kis területet. 

Ajánlom a Nagymestert mindenkinek, aki egy könnyed, mégis nevetésben, meghatódásban gazdag délutánt/estét szeretne szerezni magának, ismerőseinek, rokonainak. Kiváló lehetőség arra, hogy megállapítsuk: Bodrogi Gyula még mindig zseniálisan helyt áll egy csaknem kétórás darab főszerepében is. 

Értékelés: 10/9