A Margitszigeti Szabadtéri Színház és a József Attila Színház közös produkciójában bemutatták a "Shrek, a musical" című előadást a Margitszigeten.
Fergeteges mese, mely egyszerre szórakoztat (azt bizony mesterfokon űzi) és mely egyszerre szolgál tanulságokkal is. Aki ismeri az eredeti, 2001-es mesefilmet, annak talán nem kell bemutatnom a történetet.
És úgy gondolom, a mesét igen sokan ismerik.
A három főszereplőt, Shreket, Szamarat és Fionát Zöld Csaba, Blazsovszky Ákos és Horváth Csenge alakította a szereposztásban, amit sikerült megtekintenem augusztus 3-án. Külön kiemelném Sári Évit, aki a Sárkány karakterét alakítja. Karakteres, erős hangjával azonnal megnyerte magának a közönséget, s talán ezután a dal után volt az egyik legnagyobb ováció.
A musical - akárcsak a mese - sok humorral operál. Tudni kell, hogy a poénok tekintetében nemcsak a gyerekekre gondoltak (persze rájuk is), sok vicc, közbeszúrt beszólás humoros a felnőttek számára is. Egy biztos: a kicsik mellett leginkább a gyermeklelkű felnőttek fogják élvezni ezt az előadást.
Leginkább azt sajnáltam, hogy nincs élőzenekar, hiszen az minden esetben nagyot dob az atmoszférán. A Shrekből viszont ez hiányzott. Persze a dalok így is erősek, kifejezetten az ének része, de érződik az "élő" zenei alap hiánya.
Maradjunk a technikai vonalon: szintén meglepő volt, hogy ebben az esetben nem a musicalekre oly sokszor jellemző forgószínpadot használtak. Ez egyáltalán nem hiányzott belőle, így is tökéletesen megoldották a fantasztikus díszletelemek mozgatását, cseréjét; a forgó hiánya tehát nem volt zavaró.
A darab további erőssége a jelmez. Shrek hihetetlenül "élethű", nem is tudom, milyen kényelmetlen lehetett a nyári, 30 fokos melegben abban a nagy jelmezben játszani. Bizonyára nem túl kellemes. Szintén nem lehet kellemes Farquaad nagyurat sem játszani: a színésznek mindvégig térden kúszva kell közlekednie, hogy jól hozza az önkényúr alacsony testméretét. Farquaad egyébként zseniális karakter: önteltsége mindig megnevetette a közönséget, különösképpen mikor személyzete táblákat mutatott a közönség felé, hogy mikor kell éljenezni, nevetni, s a nagyurat megtapsolni.
Beszéljünk más karakterekről is: Pinokkiót hangja miatt kedveltem meg, mely kísértetiesen hasonló a mesebelihez, de ezen a vonalon Mézi is megemlíthető. Csizmás Kandúr is felbukkan a színen - addig, amíg valaki nem szembesíti vele, hogy ő csak a későbbi részekben van benne. A darab elején magyar mesekarakterek is felbukkannak a "kitaszítottak" közt, mint Ludas Matyi, vagy a Hétszűnyű Kapanyányimonyók: ez meglepő, és örvendetes volt.
Végezetül a finálét is kiemelném: Nagyon jó hangulatot teremtettek a jól ismert "I'm a Believer" című számmal, melyre jóformán az egész közönség éljenzésben tört ki. Egy biztos: humorban, szórakozásban gazdag este volt ez!
